Megtört szívek jelzik merre mentél,
Könnytengerek vezetnek feléd.
Milliószor átkozzák a létet,
Bár csak egyszer szerettek beléd.
Szenvednek, de mégsem panaszkodnak,
Hiszen nincs is olyan nagy bajuk.
Szerelmesek, s nincsen boldogságuk,
Erről mesél minden sóhajuk.
Vérző szívek zokogása mondja,
Hol van az, mit szívem úgy kutat.
Fájdalmas, bús sikoltások jelzik,
Ők mutatják nekem az utat.
Fájó arcok szenvedését látva
Én is érzem fájó bánatuk.
Mégsem számít, csak követlek téged,
S megtalállak végül általuk.
Gyötört ajkak súgják segédkezve:
„Fordulj vissza, ne kövesd szíved!
Ahogy szívünk darabokra törte,
Úgy töri majd össze a tied!”
Szegény szívek darabokra hullva,
Könnytől ázott, azúrkék szemek.
Közönséges szobrot csodálnak csak,
S azt hiszik, hogy az egy műremek.
Ez lennél te? Szívtipró zarándok?
Aki hódít, aztán cserbe hagy?
Mondd, kiről a szívek most mesélnek
Lehet-e, hogy valóban te vagy?
Megbántod csak, kik téged szeretnek?
Én is csak egy megtört szív leszek?
Most még megyek, sietek utánad,
S megbánom majd azt, hogy így teszek?
S megkapom a választ, amit kértem,
Választ ad a rossz tapasztalat.
Szívem ott, a többi között fekszik,
Eltiporva lábaid alatt.
