A hercegnő leroskadt a földre,
És csak nézett könnytől égő szemmel.
És kezeit vigaszként szorítja
Egy bűnbánó tekintetű ember.
De ő ebből már nem érez semmit,
Hisz ő most egy másik létben él.
Szívének a fájdalom lakója
És benne egy fájó dalt zenél.
A másiknak reményt nyújtó karja
Féltőn óvva, forrón fogja át.
De a lány őt ellöki magától.
Ő okozta minden bánatát.
-Ne érj hozzám, kezed jéghideg!
És fagyosabb annál jégszíved.
Ne érints, mert attól megfagyok.
Most már tiszta szemmel láthatok.
Látom azt, hogy mekkorát tévedtem.
Látom, ki vagy. Látom, amit tettél.
Látom már, hogy nem voltál őszinte.
Látom azt, hogy soha nem szerettél.
-Szerettelek- suttogta a férfi.
Csak valami mégis változott.
Kérlek téged, bocsásd meg a bűnöm…
-Gyűlöllek és legyél átkozott.
-Bocsáss meg, és feledd, amit tettem.
S remélem, hogy barátom leszel.
-Azt kéred, hogy maradjunk barátok?
S feleségül mégis mást veszel.
-Szerelemmel őt tudom szeretni.
S barátság fűz hozzád, azt hiszem.
-Megcsaltál és legyek a barátod?
Köztünk nem lesz többé semmi sem.
Na, de mondd csak, hogy mióta tart ez?
Hogy miközben testem öleled,
S azt suttogod, úgy szeretsz, mint senkit,
Tudod már, hogy csak őt szereted.
-Ne kérdezz, és ne beszéljünk erről.
Jobban fájna neked, mint nekem.
Sajnálom, hogy nem tudlak szeretni,
S mégsem bánom, hogy őt szeretem.
-Hagyj magamra, ne lássalak többé.
Az országban sincsen már helyed.
Ha itt maradsz, nem tudom ígérni
Azt, hogy nem hull porba a fejed.
-Képes vagy rá? Meg tudnád ezt tenni?
Megöletsz, ha tiéd nem leszek?
Legyek veled, ámbár nem szeretlek?
Boldog leszel, hogyha így teszek?
Ezt tennéd a szerelem nevében,
Ami téged énhozzám kötött?
-Szeretlek, de inkább látlak holtan,
Mint másik nő karjai között.
-Tudod miért szerettelek régen?
Mert jó voltál, kedves és szerény.
De most csak a gonosz él szívedben-
S könnycsepp fénylett a fiú szemén.
-Meghalok, ha nincs más választásom.
Inkább, minthogy éljek nélküle.-
S másnap reggel kivégzésre telt meg
Az országnak díszes főtere.
-Biztos az, hogy ezt választod inkább?
Nem lehetnél boldog már velem?
-Az életem úgyis véget érne.
Ami örök, az a szerelem.
És a fiú könnyes szemmel állt ott.
Szeme szólt csak: „félek, rettegek”
Körülötte néma csendben álltak
A szomorú, szótlan emberek.
És a hóhér már lecsapni készült.
Mindenkiben megfagyott a vér.
-Állj!- kiáltott a hercegnő gyorsan.-
Hogy ölessem meg a semmiért?
Ha nem szeret, nem az ő hibája.
Nem érdemel ő ezért halált.
Nincsen neki bűne, nincsen vétke,
Csak, mert nálam jobbat is talált.
A hercegnő elengedte foglyát,
És csak nézett könnytől égő szemmel.
S a távolból szeretettel nézte
Egy lány és egy hálás szívű ember.
