Ne tudd meg, hogy mit éreztem akkor,
Mikor láttam fájó leveled.
„Igaz lehet?”- kavargott fejemben.
„Többé soha nem leszek veled?”
„Nem hiszem el!”- ezt dobogta szívem.
Így ér véget minden, ami szép?
Az a levél minden boldog álmom,
Mint egy papírt, könnyen tépte szét.
Hiányzol, és oly’ sokáig fogsz még.
De egy nap majd ezt is megszokom.
Szeretlek most, s még sokáig foglak,
Noha erre nincs semmi okom.
Nem ígértél, nem áltattál engem.
Mindig mondtad, hogy reménytelen.
S nem érdekelt, én ezt sosem bántam.
Ne szeress, csak légy kicsit velem!
Tudtam én, hogy nem szabad szeretnem.
Elvesztettem mégis a fejem.
De már vége, messze vagy már tőlem,
S életedben nincsen már helyem.
Épp ezért, én belenyugszom ebbe.
Nem sírok és nem panaszkodom.
Ahogy tudtam titkolni, mit érzek
Fájdalmam is ugyanúgy fogom.
Nem mondom majd, mert nem ér már semmit.
Így írta meg ezt a sors nekünk.
Az a sorsunk, hogy elfeledsz engem.
S az a sorsunk, hogy külön legyünk.
Végezetül úgy búcsúzom tőled,
Hogy talán még eljön az a nap,
Amikor majd mást tervez az élet,
S akarja, hogy újra lássalak.
Hogy akkor majd mit fogok érezni?
Nem tudom, de nem is érdekel.
Csak az, hogy most legyél nagyon boldog,
Ha én többé nem is érlek el .
@ 23:28
Apró magot ültettem szívemben. Kicsi volt, de máris átkozott. Reméltem, hogy elpusztul majd csendben, De egy nap már hajtást is hozott. Kis hajtás volt ez és nagyon gyenge. Azt hittem, hogy életképtelen. De szegényke nagyon akart élni, S tudtam, meg kell ő t segítenem. Gondozgattam, kötözgettem szépen, Hogy ne bántsák gonosz, vad szelek. És ahogy a kicsi lényt neveltem, Rájöttem, hogy megszerettelek. Jó érzés volt, még többet akartam. Ez a virág volt a szerelem. Nevelgettem, szeretgettem folyton Csak hogy nagyobb, még nagyobb legyen. Öntözgettem a reménnyel csendben. És hálás volt, n ő tt, terjeszkedett. Azt hittem, hogy er ő s lesz és boldog. De gyenge volt, bús és elveszett. Amikor már bimbó hajtott rajta, Kezed közé került a virág. Tépted és ő panaszkodni kezdett. De nem bántam. Azt mondtam: Csináld! A növényem zokogásba tört ki. Sajnáljam ő t, vagy dühös legyek? Tanácstalan tekintettel álltam, Mint anya, ha hisztis a gyerek. Megsajnáltam. Nem ő , én hibáztam. Én akartam, hogy kihajtson bennem. Mert mikor a magot megtaláltam Rossz kertésznek kellett volna lennem. És most mi van szegény teremtéssel? Napok óta szárad már szegény. Nem öntözöm, de ki nem irtottam, Mert eddig még ott volt a remény. Nem élhet, de megölni sem tudtam, Mert, hogy n ő jön... arra várt szívem. Akartam, hogy szerelemmé váljon, Ami most már halódva pihen. Nem akartam bántani virágom. Ártatlan. S a b ű nös? Bárki más. Ha nem kívánt gyerek jön világra Soha nem a gyerek a hibás. Most nem tudom, mi legyen a sorsa Sírok, s könnyem csendben öntözi. S mint fuldokló úgy nyel minden cseppet, S gyönge szárát maga kötözi. A sós könnyek talán elpusztítják. Az lenne a legjobb, gondolom. Mert megölni úgysem lennék képes. De fáj, hogy él, s én nem gondozom. Mit tehetnék? Tépjem ki tövest ő l? Hogy a mag se maradjon tovább. Vagy könnyezzek, fojtsa meg a lelkem S várjon még egy nem lév ő csodát?
@ 13:13
Jó lett volna...olyan szép lett volna. Karjaidban ébredni megint. De nem sírok, ne lásd meg a könnyem, Kezem csupán szótlanul legyint. És, ha szólsz, hogy mennyire sajnálod. -Ugyan, ne tedd!- ennyit felelek. Mondok talán még valami bölcset, És utána feléd nevetek. De csak játék, ez csupán egy álca. Mert ha jobban szemügyre veszel Hogyha majd a mosoly mögé nézel Egy kis jelre figyelmes leszel. Észreveszed, hogy mikor legyintek Nem nézek rád, én nem ismerek. És hallod majd, hogy elcsuklik hangom, Ha egy kérdésedre felelek. És majd érzed, hogy nyomaszt a légkör, Hogy telepszik rám a fájdalom. S tudd majd, akkor: nem haragszom én Rád. Csak, hogy így lett, kicsit fájlalom. És majd hallod, hogy a néma csendben Milliónyi panaszom vegyül. S gyanús lesz majd, még akkor is, hidd el, Ha mosolygok rendületlenül. Mert a mosoly más lesz már mint régen. Görcsösen az ajkamra feszül. És nevetek, hogy neked ne fájjon Az, hogy közben sírok legbelül. S ha érzed is a jeleket rajtam, Én akkor is mosolyom adom. S ha kérdeznéd: -Tényleg nem fáj semmi?- Hogyha fáj is, simán tagadom. Csak a szemem, az nem tud hazudni. Bármit mondjon is neked a száj. Szememet, ha ellepik a könnyek Tudni fogod, hogy ez néha fáj. Mert amikor rád mosolyog ajkam, Tekintetem tompa ködbe vész, S talán a könny sosem születhet meg, Tudod, mir ő l szól ez az egész.
@ 13:00
Megtört szívek jelzik merre mentél,
Könnytengerek vezetnek feléd.
Milliószor átkozzák a létet,
Bár csak egyszer szerettek beléd.
Szenvednek, de mégsem panaszkodnak,
Hiszen nincs is olyan nagy bajuk.
Szerelmesek, s nincsen boldogságuk,
Err ő l mesél minden sóhajuk.
Vérz ő szívek zokogása mondja,
Hol van az, mit szívem úgy kutat.
Fájdalmas, bús sikoltások jelzik,
Ő k mutatják nekem az utat.
Fájó arcok szenvedését látva
Én is érzem fájó bánatuk.
Mégsem számít, csak követlek téged,
S megtalállak végül általuk.
Gyötört ajkak súgják segédkezve:
„Fordulj vissza, ne kövesd szíved!
Ahogy szívünk darabokra törte,
Úgy töri majd össze a tied!”
Szegény szívek darabokra hullva,
Könnyt ő l ázott, azúrkék szemek.
Közönséges szobrot csodálnak csak,
S azt hiszik, hogy az egy m ű remek.
Ez lennél te? Szívtipró zarándok?
Aki hódít, aztán cserbe hagy?
Mondd, kir ő l a szívek most mesélnek
Lehet-e, hogy valóban te vagy?
Megbántod csak, kik téged szeretnek?
Én is csak egy megtört szív leszek?
Most még megyek, sietek utánad,
S megbánom majd azt, hogy így teszek?
S megkapom a választ, amit kértem,
Választ ad a rossz tapasztalat.
Szívem ott, a többi között fekszik,
Eltiporva lábaid alatt.
@ 18:57
Aludt a lány, s néma csend ölelte.
Békés, boldog, nyugodt álma volt.
Szívében az öröm tüze égett,
Lelkében egy égi hang dalolt
Aztán ébred édes mámorából,
Szép álmának szívéb ő l örül.
Szeme nyílik és kicsit még fáradt,
Alig lát még, úgy tekint körül.
Aztán látja, hogy már minden veszve.
Gyenge szeme nem bírja a fényt.
Álmaiba menekülne vissza,
Csakhogy semmi nem nyújt már reményt.
Az az álom nem látható újra,
És ett ő l csak szörny ű bb a való.
Fáradt teste nem pihenhet többé,
S az álommal messze szállt a jó.
Keservesen sírni kezdett ekkor
S hitte, egykor megnyugszik szíve.
De érezte, meghal bánatában,
És még semmi nem fájt ennyire.
S azóta sem enyhült az a bánat.
Azóta is könnyezik, zokog
S egy nap talán meghal bánatában.
De az már egy megszokott dolog…
@ 18:52
Szemeidre lehelek egy csókot, Csak, hogy álmod csodaszép legyen. "Jó éjt!" Súgok százezernyi bókot, Csak hogy érezd, mennyit érsz nekem. Ajkaidat simogatom lágyan, Hogy édesen aludj, csendesen. Csókolnálak, csak ennyi a vágyam. Nem szabad. Csak nézlek kedvesen. Átölellek, amikor már alszol. Hogy tudd, soha nem vagy egyedül. Nappal szívem szerelmével harcol, De éjjel csak hozzád menekül. Dúdolok, hogy védjelek a zajtól. Hogy ne halld a külvilág neszét. Simogatlak csendben, amíg alszol, Mint anya az alvó gyermekét. És majd reggel, amikor felébredsz Nem leszek ott, ha nyitod szemed Hogy ott voltam, nem tudod, csak érzed, Hogy lélekben ott vagyok veled.
@ 10:34
Valami mély gyásztól csendes most a lelkem. Valami tán meghalt, pont mikor megleltem. Egy pár napig élt csak, vagy csak pár óráig? Pár perc... születéstől pár perc a halálig. Valami mély gyásztól könnyes most a szemem. Valami szép történt, vagy csak elképzelem? Megtörtént-e vajon? Élhetett-e végül? Valami mély gyász csak... ez maradt emlékül. Valami mély gyásztól remeg meg az ajkam. Nincs pedig ezer seb, csupán egy van rajtam. És az sem olyan mély, a felszínen éget. Valami mély gyász csak... ez jelzi a véget. Gyászolni csak az tud, ki szeretett egyszer. Fáj, ha elhagy minket a szeretett ember. Valami mély gyásszal búcsúzom el Tőled. S gyászolom, hogy többet nem kaptam belőled.
@ 21:38
Csendben ülünk együtt és egy szót sem szólunk. Ajkunk néma, szemünk sem mesél. Egy dolog van, mi nem bír pihenni: Szívem suttog, folyton csak beszél. Néha neked célzok is talán rá, Hogy ő nekem mondja szüntelen, Milyen szép és milyen boldog volna, Hogyha egyszer „úgy” fognád kezem. Elmosolyodsz, s közömbösen nézel. „Halkítsd szíved”- ezt mondja szemed. S megremegek, annyira fáj látni, Hogy mit mondok, poénnak veszed. Hogy ha mondom, azt amit most érzek, Azt hiszed hogy viccelek csupán. Pedig bár csak tényleg úgy lehetne… De mosolygok tétován, bután. De nem baj, mert igazad van mégis. Szívem csupán ostobán fecseg. Mert hazugság az, amit ígérget… Hogy egyszer még „úgy” leszek veled. És ez fáj, mert reményt nyújt titokban. És a szívem csendre intem én. S nem bánom, ha ebbe a nagy csendbe Szenvedni és sírni fog szegény.
@ 17:28
Ékes várak gyémántból emelve, Nem sétálok tornyotok alatt. Elmúlt már a boldog, szép időszak, Mert az idő túl gyorsan haladt. Hónapokig, vagy hetekig tartott? Pár percnek tűnt. Annyinak talán. Majd egy sötét árny rajzolódott ki A palota csillogó falán. S elnyelt mindent, ami szép volt, Elpusztult az emlékek sora. Lovasként jött az elmúlás, Mindent széttört villámostora. És a kastélyt törve, omladozva, Kártyavárként roppantotta szét. S a palota magába temette Szomorúan kedvesem nevét. És azóta nincsen nyugovásom, Szüntelen hiába keresem. Nem tudom, hogy mi néven szólítsam, S ő sem tudja már az én nevem. Annyi éjjel álmodoztam róla, Mégsem tudom már az ő nevét. De a bánat, csalódás és kétség Nem oltja ki szívem vad hevét. Kastélyunknak erkélyein állva Terveztünk egy boldog életet. Nem tudtuk, hogy mást akar a végzet, S álmainkból semmi nem lehet. Hittük, hogy a szívünk csalhatatlan, S kijátszhatjuk majd a csúf időt. S minden, ami valamit is számít Most a sivár pusztulásba dőlt. Féktelenül száguldott szerelmünk, Majd az idő kiáltotta: állj! Tündérmesék tucatja szól arról, Miként élnek királynő s király. Mindez hazug, alaptalan álom. Mese, ami néha nyújt vigaszt. Nem győzi le szerelem az átkot. És, hogy örök? Nem, ez sem igaz. Vagy csak minden azért volt olyan szép, Hogy ha vége, sokkal jobban fájjon? S téged a palota hideg mélye Keserűen maga alá zárjon? Talán vár egy újabb, boldog élet, Ahol áll a gyémánt palota? S lesz egy út, mi mindkettőnkre vár majd, És a végén elvezet oda? Ott vár engem majd a boldog élet, S akkor te is boldogságra lelsz. Rám nézel majd mosolyogva újra, S úgy, mint régen, ismét átölelsz. És akkor már nem érdekel semmi. Meghalnék a palota alatt. Boldog lenne már a végső óra, Hiszen téged újra láttalak. Tudnám neved, s azt suttognám végül, Úgy hunynám le végleg a szemem. Előtte még azt súgnám: Szeretlek! S te is tudnád már az én nevem.
@ 10:28
-Visszajövök-suttogta a herceg, S könny csillogott kedvese szemén. Ott állt a lány s meggyötört szívében Halvány fénnyel égett a remény -Ne sírj kedves, nem vársz majd sokáig. Szívem szárnya repít majd ide -Nem jössz vissza, érzem-szólt a lányka- Nem látlak, ha elmész messzire -Várj rám kérlek, jövök nemsokára Várj rám addig, várj türelmesen. -Én megvárlak, akármikor jössz is. Itt várok rád szép szerelmesem. Átölelte a leány szerelmét, Hó karjával gyöngén fonta át A herceg csak megtört arcát nézte S megcsókolta márvány homlokát Azzal elment, útra kelt a herceg Nincs róla hír, nem ír levelet De a lány csak vár, és mondja halkan -Amíg élek őrzöm nevedet Délceg kérők hódítanák szívét, De ő csak vár, várja szüntelen Minden kérőt elüldöz magától. Nem kell új, csak régi szerelem. Évek múltak, de a herceg nem jött Szívében már más láng lobogott Minden reggel más karjában ébredt S hazug szíve csalfán dobogott Nem őrizte azt a könnyes arcot S ígéretét elfújta a szél, De a lány még kicsit sem felejtett Mindig csak a hercegről beszél Sok év múlva régi helyén várja, Mint ősz hajú, ráncos, vén anyó Ifjúsága réges rég a múlté Csak szerelme nem lett hervadó Aki látja, sajnálattal nézi S olyan is van, aki neveti -Visszajön majd- szól bánatos hangon- S várok, ahogy ígértem neki. -Meddig vársz még, bolond vén anyóka?- Néhány legény gúnnyal kérdezi. -Várok, amíg nem látom az arcát, S amíg karom nem ölelheti -Nem jön az már- folytatják a lányok- Előbb ér el téged a halál. -Halálomban is őt fogom várni, És ha szeret, ott is rámtalál -Meghalt már ő- szól egy idős férfi- Van annak vagy három hete már Láttam is én merre van a sírja. Szóval anyó, rá hiába vár -Hogyan halt meg? Mondja, felém tartott? Idefelé halt meg, úgy lehet? -Ahogy mondja, pontosan úgy történt- Hangzott fel a hazug felelet. -Ha ő meghalt, nincs már mire várni, Így többé már nem maradt remény. Szeretett és felém vette útját, S nem érhetett ide már szegény Elmegyek, hogy lássam hol a sírja, Megnézem, hogy végleg hol pihen. S ahol szíve örök csendben nyugszik, Ott pihenjen meg az én szívem. Útrakelt és ment míg lába bírta, Ment ,hogy már a herceggel legyen Nem pihent, csak néha egy-egy percre S egyre ment csak völgyön és hegyen És mikor a sírhoz elért végül, Ott egy kislány állt és zokogott. Aranyhajú, édes angyalforma És a sírra virágot hozott -Miért sírsz, te kicsi tündérlányka? Mondd csak, kid volt neked a halott? -A nagyapám van itt eltemetve S hiányzik, mióta itt hagyott. Azóta már nincs mosoly minálunk. Anyám búsul, nagyanyám beteg- Az anyóka csendben szólt magában: -Így tartottad meg ígéreted? Tudta már, hogy mindhiába várta, Mert a herceg nem szerette őt Elment és rá nem is gondolt többet Kereste is a következőt -Bármit ígért, hazugság volt minden. Kihasznált és játszott csak velem. Végül mégis mást vett feleségül, S én csak vártam őt szerelmesen Így kesergett a megtört szerelmes S átkozta a boldog perceket, Amikor a szívébe fogadta Azt a hazug, hűtlen herceget Elindult, hogy minél messzebb jusson, A hercegtől messzire legyen S ki akarta űzni a szívéből, De nem tudta azt, hogy mit tegyen Mindent mi volt, hogy tudna feledni? Ne szeresse hűtlen hercegét? Felejtse el mindazt, ami jó volt, Mert megszegte szép ígéretét? S érezte, hogy máshogy dobban szíve Érezte, hogy szúr és egyre fáj. S nem vágyott már semmire se jobban, Csak, hogy végre jöjjön a halál.
@ 10:26
A hercegnő leroskadt a földre, És csak nézett könnytől égő szemmel. És kezeit vigaszként szorítja Egy bűnbánó tekintetű ember. De ő ebből már nem érez semmit, Hisz ő most egy másik létben él. Szívének a fájdalom lakója És benne egy fájó dalt zenél. A másiknak reményt nyújtó karja Féltőn óvva, forrón fogja át. De a lány őt ellöki magától. Ő okozta minden bánatát. -Ne érj hozzám, kezed jéghideg! És fagyosabb annál jégszíved. Ne érints, mert attól megfagyok. Most már tiszta szemmel láthatok. Látom azt, hogy mekkorát tévedtem. Látom, ki vagy. Látom, amit tettél. Látom már, hogy nem voltál őszinte. Látom azt, hogy soha nem szerettél. -Szerettelek- suttogta a férfi. Csak valami mégis változott. Kérlek téged, bocsásd meg a bűnöm… -Gyűlöllek és legyél átkozott. -Bocsáss meg, és feledd, amit tettem. S remélem, hogy barátom leszel. -Azt kéred, hogy maradjunk barátok? S feleségül mégis mást veszel. -Szerelemmel őt tudom szeretni. S barátság fűz hozzád, azt hiszem. -Megcsaltál és legyek a barátod? Köztünk nem lesz többé semmi sem. Na, de mondd csak, hogy mióta tart ez? Hogy miközben testem öleled, S azt suttogod, úgy szeretsz, mint senkit, Tudod már, hogy csak őt szereted. -Ne kérdezz, és ne beszéljünk erről. Jobban fájna neked, mint nekem. Sajnálom, hogy nem tudlak szeretni, S mégsem bánom, hogy őt szeretem. -Hagyj magamra, ne lássalak többé. Az országban sincsen már helyed. Ha itt maradsz, nem tudom ígérni Azt, hogy nem hull porba a fejed. -Képes vagy rá? Meg tudnád ezt tenni? Megöletsz, ha tiéd nem leszek? Legyek veled, ámbár nem szeretlek? Boldog leszel, hogyha így teszek? Ezt tennéd a szerelem nevében, Ami téged énhozzám kötött? -Szeretlek, de inkább látlak holtan, Mint másik nő karjai között. -Tudod miért szerettelek régen? Mert jó voltál, kedves és szerény. De most csak a gonosz él szívedben- S könnycsepp fénylett a fiú szemén. -Meghalok, ha nincs más választásom. Inkább, minthogy éljek nélküle.- S másnap reggel kivégzésre telt meg Az országnak díszes főtere. -Biztos az, hogy ezt választod inkább? Nem lehetnél boldog már velem? -Az életem úgyis véget érne. Ami örök, az a szerelem. És a fiú könnyes szemmel állt ott. Szeme szólt csak: „félek, rettegek” Körülötte néma csendben álltak A szomorú, szótlan emberek. És a hóhér már lecsapni készült. Mindenkiben megfagyott a vér. -Állj!- kiáltott a hercegnő gyorsan.- Hogy ölessem meg a semmiért? Ha nem szeret, nem az ő hibája. Nem érdemel ő ezért halált. Nincsen neki bűne, nincsen vétke, Csak, mert nálam jobbat is talált. A hercegnő elengedte foglyát, És csak nézett könnytől égő szemmel. S a távolból szeretettel nézte Egy lány és egy hálás szívű ember.
@ 10:25
A herceg kedvese Tündérmesék,vidám dalok,szerelem és féltés. Boldogság-e a szerelem?Mindig ez a kérdés. Boldog leszel,hogyha szeretsz?Vagy több is kell ennél? Ha szerelmed viszonzást lel,vajon boldog lennél? Élt egy leány,boldogtalan.Szerelmét kereste. Felé küldte sóhajait minden áldott este. Álmodozott órákon át,napokon át végig. Halk fohásza felhallatszik egész a nagy égig.
Várta,várta a szerelmét,de az nem ment arra, Mert a herceg messze lakik,sóhaját sem hallja. Nem ismerte érzéseit az idegen lánynak. Nem érezhette kínjait a nem ismert vágynak. S egyszer mégis madárdallal hozzá szállt az ének. Megismerte érzéseit hű szerelmesének. Arcát ugyan sosem látta,hangját sem ismerte, S mégis utána kérdezett egész ország szerte. S mikor végre megtalálta,a lány úgy félt tőle. Azt hitte,hogy mindez álom,s menekült előle. Félt,hogy az a csodás herceg nem tudná szeretni, S azért jött,hogy érzésein jót tudjon nevetni. -Herceg vagy.Már vár hercegnőd!-szólt fájdalmas hanggal. -Nem kell nekem király lánya.Csak te,földi angyal. És a leány hitt szavának,hiszen úgy szerette. És a herceg azon nyomban hercegnővé tette. A leánynak tavasz égett szerelmes szívében. Arcát buzgón fürdette az öröm tengerében. Nem is látták szomorkodni,mindig csak nevetni. Boldog volt,mert megtalálta,akit tud szeretni. De a földön nem létezik olyan nagy hatalom, Amit le ne tudna győzni a kínzó unalom. Az a leány ettől tartott,az elején tudta: Hercege,a hősszerelmes oly korán megunta. Királylányra vágyott akkor,ragyogóan szépre. Nem vetette tekintetét régi kedvesére. -Ne dobj el!-könyörgött,kérte epedezve, esengett a leány,mert ő még szerette. -Hercegnőt találtam,őt akarja népem. Gazdagsága fénylik égszínkék szemében. Szeret téged szívem,de van nagyobb erő: Te csak polgárlány vagy,de ő előkelő. -Hisz karodban én is hercegnővé váltam. Te voltál a herceg,kire annyit vártam. Hozzá húz most szíved?Hisz nincs benned érzés. Neked a szerelem csak időfecsérlés. Tudtad,hogy mit érzek,és kegyetlen voltál. Soha nem szerettél,mégis udvaroltál. Suttogtál fülembe annyi hazug szépet. Mutattál nekem egy nem létező képet. -Kedvsem nem lehetsz,nem bújhatsz karomba. De mint cselédlányom élhetsz udvaromba. Ha még szeretsz,láthatsz.Csak ezt tudom adni- És tudta,hogy lány el fogja fogadni. Így vált szomorúvá a szegény lány álma. És megérkezett a szomszéd király lánya. Nem volt sokkal szebb és kedvesebb se nála, De bátyja a herceg legrégibb barátja. Előkelő a lány,de a szíve hideg. Nincs arcán érzelem,tekintete rideg. Búsult a szegény lány,hullottak könnyei. Úgy peregtek arcán,mint szíve gyöngyei. Bússzemű királylány lett a herceg párja, S a leány is ott élt a pár udvarában. De az egyik este nem bírta tovább, Otthagyta örökre szerelme otthonát. Ment,amerre látott.Menekült még bírta. Szívének fájdalmát hideg porba írta. Menekült csak egyre,menekült még tudott, De maga sem tudta,mi elől is futott. Nem tudta kitől félt.Mit sem tudott róla. Nem tudta kitől fut,immár évek óta. Kitől szabadulna?Vajon ki eressze? Kitől menekülne?Kitől szalad egyre? Tán a királylánytól,kinek szíve kemény? Vagy a hercegétől,kinél nincs már remény? Szíve elől futna,hogyha megtehetné. Hogyha a hercegét könnyen elfeledné. De azt ő is tudja,hogy ez lehetetlen. Hiába csalódott már a szerelemben. Kiverné fejéből,de ezt mégse teszi, S őrült fájdalmában saját vérét veszi. Hallja ezt a herceg,s egy csepp könnyet sem ejt. Jégszíve nem érez,mert az könnyen felejt. Búsarcú királylány megnyugodott végre, Megkönnyebbült érzés ült rá bús szívére. Boldogságát nem zavarta többé rémes érzés. Nem fért többé bús szívéhez a szerelmi féltés. Csak a szegény lány szenvedett,hisz ő volt szerelmes. S viszonzás nélkül szeretni nagyon veszedelmes.
@ 10:19
Bús királylány Bús királylány palotában Szomorúan üldögél. Nem vidítja nap sütése, Nem vidítja nyári szél. Bús királylány mindent megkap, Mindent,amit csak lehet. Bús királylány mégsem boldog, Bús királylány nem nevet. Bús királylány nem mosolyog. Búsan várja hercegét. Nem borítják el érzések Közönbös tekintetét. Bús királylány soha nem sír, Királylánynak könnye sincs. Bús királylányt minden untat: Szerelem,vágy,drága kincs. Bús királylány nem is érez. Szinte halott,nem is él. Bús királylány egyhangúan, Unatkozva üldögél. Bús királylány tán nem is bús, S nem is boldog úgy lehet. Nem érdekli semmi,semmi. Nem éli az életet. Bús kirlylány tekintete Semmit nem mond,nem beszél. Nem tudni azt,hogy mit érez, Ő csak csendben üldögél. Övé lett a szép királyfi, De ő ennek nem örül. Talán szíve mélyén boldog, S ajkát csend veszi körül. Nem mutatja,hogy mit érez. Szoborként ül csendesen. Nem látni a boldogságot Arcán még egy percre sem. Elfogadja,mit a sors ad, Nem harcol és nem dacol. Bús királylány most is ott ül Ablakában valahol.
@ 10:18
A herceg fájdalma Bús királylány és a herceg egymás párja lettek. Boldogságukért azonban még semmit se tettek. A királylány nem volt boldog,nem tudott szeretni. Nem érzett ,nem tudott sírni,nem tudott nevetni. És a herceg belefáradt,már semmit nem érzett. Emlékei legmélyéből egy nevet idézett. Mert a herceg megunta már a hasztalan harcot, Maga elé idézett egy rég feledett arcot. Talán kicsit meg is bánta,hogy eltaszította, Ahelyett a régi helyett a búsat választotta. Az a lány már sírban nyugszik örökkön-örökké. Elnyelte őt már a halál,vissza nem jön többé. Bár a herceg nagyon erős,akármit kibírna, S egy eldobott leány miatt keservesen sírna. Őt eldobta,kihasználta,s most magányos szíve. Mindörökre elment tőle legőszintébb híve. Bús királylányt nem érdekli az a gyilkos bánat, Amely hercege szívében oly hirtelen támadt. És a herceg most meghalna,hogyha megtehetné, Vagy ha azt a régi arcot kicsit feledhetné. De a szíve mélyén őrzi azt a régi képet, Amikor a palotába boldog béke lépett. S bár keresné azt a lányt,de sehol nem találja. Elrabolta mindörökre kegyetlen halála. És a herceg bús herceg lett,kinek szíve vérzik. Űrt érez a szíve helyén,s ezt mások nem érzik. Tenger könnyét bársony ajka keserűn felissza. Vár valakit,akit szeret,s aki nem jön vissza.
@ 10:17
Fájdalmas herceg Bús hercegnek bús szívében örök fájdalom lakik. Keres,vár és egyre szólít a távolból valakit. Dühöng,őrjöng,mert a szíve oly borzasztó kínt visel. Megprbálná enyhíteni,mégsem tudja semmivel. Megmérgezi az a bánat,ami ég szívében, S egész népe fáradozik hogy járjon kedvében. Ezer tudós kutatja,hogy hogy múljon az emlék. Hogy űzzék el szívéből a rég meghalt szerelmét? Hogy vidítsák a herceget,hogy végre nevessen? Száz és száz lányt visznek hozzá,hogy újat szeressen. A hercegnek egy sem tetszik,bár mind tökéletes. Mindegyikben csak egy régit,csupán egyet keres. Nem vet rájuk pillantást sem,csak úgy néha lopva. Mjad tovább megy,mindegyiktől nagyon undorodva. Egyet-egyet választ néha.Szemléli naphosszat . De a végén mit lát benne?Már csakis a rosszat Egyik sem volt annyira jó,mint először látszott. Egyik sem olyan,mint az,akivel csak játszott. Mindenkiben őt kereste,mindenhol kutatta. Akárhány lányt választott is,szívét sosem adta. Csak egy percre,csak még egyszer,utoljára látná. Vagy azt,aki rá hasonlít,végre megtalálná. Ha él még egy ugyanolyan,olyan mint az első, Elvonulhatna szívéről az a sötét felhő. S ha él valamerre az,ki hasonlít a lányra, Elindulna megkeresni,s biztos rátalálna. És akkor mint égi szózat feltámad szívében: -Újra hozzám minden leányt széles e vidéken. Minden leányt látnom kell,hogy végre megtaláljam Annak mását,aki eltűnt régen a halálban. Valakiből hercegnő lesz,még ebben az évben. Boldogságom valakinek ott van a kezében. Bús királylány hallja mindezt,s elképedve látja: Valaki a palotában oly korán leváltja. Aggódni kezd,szinte retteg,érzi már a vesztét, Még búsabban tölt ezentúl minden csendes estét. Most már hullik sűrű könnye,arca bútól lángol. Elűzi őt majd a herceg a szép palotából. Esedezik a hercegnek,könyörög,ígérget. De a herceg jégszívéhez ő már úgysem férhet. És a lányok sorra jönnek,fiatalok,szépek, De hiába,egy sem kedves a herceg szívének. -Hát nincs sehol olyan leány,aki pontos mása? Akinek hasonló lenne szíve dobbanása? Fájdalmamban senki nincsen,aki gyógyír lenne? Nem találok sehol olyat,ki boldoggá tenne?- S attól kezdve lassan teltek a szomorú percek. Csak ült csendben,szomorkodva a Fájdalmas herceg.
@ 10:16
A halott lány imája -Ó te Isten,aki mindent láthatsz. Vigyázz rá most,helyettem szeresd! És ha néha eltűnne előled, Vigyázz rá,és mindenhol keresd! Segítsd őt,ha néha eltévedne! Mutasd meg,hogy merre is mehet! Hisz te,tudom,mindig mindent láthatsz, Tudod azt,hogy boldog hol lehet. Vezesd arra,merre szíve vágyik! De csak hogyha ez a jó neki. Akárhogy is látja a jövőjét, Nálad jobban úgysem értheti. Ne engedd azt,hogy fájdalom érje! Könnyét soha,soha ne akard! Ha útjába néha rossz kerülne, Mindkét szemét áldással takard! És ha néha nehéz is a sorsa, Adj szívébe hatalmas erőt! S ne engedd hogy bármiféle bánat Egy percre is összetörje őt! Rád bízom,hogy szeresd most helyettem! Álmaiért mindent megtegyél! És ha néha elfordulna tőled, Te akkoris támasza legyél! Egyik szemed mindig őt figyelje! Ha valamit nem tud,súgj neki! És azt vezesd végül majd el hozzá, Aki tiszta szívből szereti! Halott szívem így könyörög hozzád. Segíts rajta,drága Istenem! Vedd le róla szíve nagy fájdalmát, Cipeltesd a terheket velem! Kérlek téged lábadhoz borulva. Fáj így látni,ilyen szenvedőn. Tudod jól,hogy minden kínt kibírok, De ezt látni nincs elég erőm. -Megszánt az Úr-szól az égi ének S kedvesednek nyújt segédkezet. Segítője te leszel majd,lélek, Aki ellen nagyot vétkezett. -Bocsánat,hogy szólni merek újra- Így folytatta szerényen a lány.- Isten bölcs,de ily nagy feladatra Nem lenne jobb egy angyal talán? -Nincs angyal a mennyek világában, Kinek a cél fontosabb lehet. Hűtlen herceg boldogságáért már Te vagy,aki bármit is tehet. És most menj,és segíts kedvesednek, Mert a bánat összetörte őt. Elgyengült a fájdalomtól kíntól Szíved ad majd neki új erőt.
@ 10:14
A halott lány fogadalma Mint őrangyal,úgy követlek téged. Őrangyalként őrzöm arcodat. Őrangyalként figyelem a sorsod, Csak hogy megnyerd minden harcodat Angyal módra vigyázom a szíved. Vigasztallak,hogyha bánat ért. És egy angyal nem vár fizetséget. Ne fizess te nekem semmiért. Kezed fogom,ha utad veszélyes. Szemeidre csókot lehelek. Úgy hulljanak le rólad a terhek, Mint fáról az őszi levelek. Álomporral takarom a szíved, Ha a búnak hideg terhe nyom. Szívem lángját borítom testedre, Hogyha fáznál hűvös alkonyon. Őrangyalod árnyékként követ majd, S vérét adja,hogyha kéred azt. Veled örül,hogyha boldog szíved, S bánatodban ő nyújt majd vigaszt. Amíg csak él melletted lesz végig. Ha majd nevetsz,ő is rád nevet. S ha többé már nem lesz rá szükséged, Ő akkoris ugyanúgy szeret
@ 10:12
Mosoly lányka Fájdalmas herceg szívében nem volt már csak szenvedés. Nem találta meg szerelmét,hiába a keresés. Palotája gyászba borult,gyászba egész nemzete, Mit sem látott maga körül a fájdalom hercege. Az országban megszűnt végleg vidám ének,víg kacaj. Csend borult az egész tájra,immár tiltott volt a zaj. Hogyha néha más országból arra járt egy idegen, Mosoly nélkül,keserűen köszöntötték,hidegen. Bárki arra tévedt néha,menekülve ment tovább, Azért,hogy végre elhagyja a fájdalom otthonát. Ritka volt a vidám vendég,itt csak zokogott a nép, S minden ember meggyűlölte a fájdalom hercegét. De egyszer a nyári szellő egy nevető lányt hozott, És áldott lett az az ország,az a rég elátkozott. Amerre ment,minden szép lett,újra virult a virág, Hová mosolyát vetette fényesebb lett a világ. Minden ember megszerette,s megáldották a nevét. Egy valakit nem ismert még:Bánatország hercegét. Bánatország egész népe jókedvűen nevetett. Csak a herceg nem mosolygott,ő még mindig szenvedett. -Mért nem sírnak országomban?A sok ember mért nevet? Hiszen országomban élve csupán könnyezni lehet! -Drága herceg,van egy lányka.Merre ő jár,dal terem. Ha parancsod úgy kívánja,megkeressük,hercegem. -Ide hozzám azt a leányt!Még ma este itt legyen! Keresésére induljon minden egyes emberem!- Mosolyogva jött a lányka,arca,mint a nyári nap. Ajka zengett,hangja csengett,s úgy mondta a szavakat. -Üdvözöllek,drága herceg.Mosoly lányka a nevem. Láttam,mit művelt szíveddel az a fájó szerelem. De én megmutatom neked,hogy az élet nem sötét. Egy szavammal messze űzöm szívedről a bú ködét. Megmutatom,hogy az élet csodaszép,ha akarod. Látni fogod,ha a szíved,nem bánattal takarod. Tudni fogod,hogy az élet ajándék.És szép nagyon. Ne félj herceg,szép arcodat elsorvadni nem hagyom. Múlt az idő és a herceg egyszer végre felvidult. Szívszorító szenvedése lassan-lassan elcsitult. S Mosoly lányka nem ment onnan,továbbra is ott maradt, És a herceg megszerette Mosoly lányt egy perc alatt. Úgy érezte,Mosoly lánykát a sors küldte el neki, S érezte,hogy Mosoly lányka őt ugyanúgy szereti. Benne látta kedvesét,kit akkor régen elhagyott. És az élet ugyanolyan csodálatos lányt adott. -Olyan kedves,csodaszép vagy,mint ő is volt hajdanán. Mikor nevetsz,szívem dobban.Mintha őt is hallanám. Szeress engem Mosoly lányka,légy ezentúl kedvesem- Így szólt hozzá a szép herceg mosolyogva,kedvesen. -Köszönöm,te drága herceg.Elbűvöl minden szavad, De Mosoly lány nem szerethet,mert a szíve nem szabad. -Mást szeretsz már Mosoly lányka?Más férfi a kedvesed? De bármi lesz,itt fog várni ezentúl a herceged. Mert én,hidd el,nem feledlek,Várok rád.A szívem ég. Te most elmégy,de én érzem,hogy nem jött el még a vég. -Nem szerelem fűti lelkem,bennem él a szeretet. Szeretlek én téged herceg,s minden embert szeretek. Elmegyek most,mert a földön van hely,ahol nincs öröm. Küldetésem végzem,hogyha a bánatot megtöröm. Azt hiszed,hogy engem szeretsz?Hisz ez kicsit sem igaz! Azt szereted,aki meghalt.S mi lennék én?Csak vigasz. Neked nincs rám szükséged,hiszen ajkad már nevet. Mosoly lányka mit tehet még?Itt már semmit nem tehet. S azzal a lány eltűnt onnan.Elvitte az őszi szél. De a herceg nem bánkódik.Hangja most is benne él.
@ 10:10
A herceg halála Szólt a herceg,akit régen emésztett a bánat: -Új életről álmodozva vágok a világnak. Megyek,merre húz a szívem,merre hív a sorsom. Untat már a hercegi lét,melynek terhét hordom. Új kalandok csábítanak,hívogatnak engem. Nagy dolgokat fogok tenni végre életemben. Most hát itt a lehetőség:hasznosnak kell lennem. Világot kell végre látnom,világgá kell mennem. És elindult messze-messze,hosszú vándorútra. Titkon Mosoly lányt kereste,hogy meglássa újra. Kereste,de semmi haszna.Senki nem is látta. Mindenfelé kutatta,de sehol nem találta. Egyre járta a világot,s nem találta helyét. Éjjel csak egy erdő mélyén hajthatta le fejét. Mikor halálos sötétség lepte el a tájat, Hirtelen egy hideg szélvész,vad szélvihar támadt. Bent,az erdő legmélyében halvány kis fény látszott. Majd a herceg azt hitte,hogy képzelete játszott. Régi,halott szerelmének látta fényes árnyát. Mint egy angyal,úgy lengette hosszú,fehér szárnyát. Hozzá szólt a halott leány.Olyan volt,mint régen. Olyan szép volt,mint a herceg emlékezetében. És a herceg nem félt tőle,hisz nagyon szerette. Évek óta,szünet nélkül,mindig őt kereste. -Te már nem emlékszel arra,mily nagyon szerettél. Jött egy másik,aki szép volt,s máris elfeledtél. Mosolyától semmivé lett a régi emlékem. Benned élt,de megfakult már,semmivé lett képem. Szíved Mosoly lányra vágyik?Mert a szeme ragyog. Pedig te még azt sem tudod,hogy ő is én vagyok. Mikor láttam szenvedésed,oly bánatos voltam, S akkor Mosoly lány képében újra hozzád szóltam. Én,mint angyal nem szólhattam,s ő beszélt helyettem. Nem maradtam akkor veled,hiszen nem tehettem. Végignéztem ahogy szenvedsz,s veled együtt sírtam. Néha majdnem hozzád szóltam,de mégis kibírtam. Szeretsz-e még,most,hogy tudod ki volt Mosoly lányka? És ha igen,annyira,hogy kövess a halálba? Én rád várok,én szeretlek,s reményt most is látok. Gyere!Kövess!Szeress engem és én megbocsátok. Amíg élsz,már nem látsz többé.Utoljára látlak.
De egyszer majd találkozunk,és én addig várlak. Eltűnt a lány,és a herceg újra elvesztette. De már tudta hol találja és végül követte. Túl az élet fájdalmain újra együtt élnek. Egymás elvesztése miatt többé sosem félnek. Bánat nélkül,boldogságban angyalpárrá lettek. És ha csend van,éjszakánként még most is nevetnek.
@ 10:08
Bús királylány boldogsága Szoborország udvarában száll a hír,de mit jelent? Bús királylány bús arcán egy halvány mosoly megjelent. Megkérdezik,miért nevet,de ő semmit nem felel. Az a mosoly el nem múlik és azóta énekel. Minden embert az érdekel egész országszerte: Bús királylány bús szívét most vajon mi lelhette? Miért nevet az a leány,ki még sosem nevetett? Mért énekel,hiszen eddig dalolni sem szeretett. A királylányt kérdezgetik,de nem felel csak nevet. Bús királylány folyton kacag.Már nem is bús úgy lehet. -Megbolondult a királylány!-mindenki ezt vallja. De őt mindez nem érdekli,pedig ő is hallja. Ablakában ül és dalol.Nevet,boldog szüntelen. -Boldog vagyok!-ezt suttogja-Nincs már bennem félelem. Miért boldog?Miért nevet?Nem árulja el soha. Érthetetlen miért ragyog szikrázóan mosolya. -Kérdik,mitől vagyok boldog.Boldoggá tesz a remény. Boldog vagyok,mert a szívem újra ver,már nem kemény. Ami szívem boldogítja,az csak egy szó:szerelem. Él messze egy csodás herceg.Gyere édes hercegem! Szép királylány,hű szerelmed téged szívrepesve vár. Minden percben neved súgja.Édes herceg,gyere már!- Új herceg lett a szerelme.Ő a szíve párja. Hétfőtől péntekig mindig izgatottan várja. És akkor a messzi herceg megérkezik végre. Csillagfénnyel,lágyan írja szeerlmét az égre. Királylány már minden percben karjaiba bújna. Aztán hétfőn elmegy tőle.Elmegy tőle újra. De királylány nem bús többé,szívéhez bánat se fér. Tudja,hogy a herceg elmegy,aztán újra visszatér. Tudja mit érez a herceg és egymásért élnek. Királylány most nagyon boldog.Erről szól az ének. Bús királylány boldogsága csak egy édes érzelem. Nem bolondság,mint azt hiszik,bár nincs benne értelem. S addig,míg távol a herceg,emlékezik csendben. Mosolyát senki nem érti.És ez így van rendben.
@ 10:06
Bús királylány titka Bús királylány most már boldog,szívén öröm fénye ül. S hogy mért boldog?Örök titok.Ő tudja csak egyedül. De most más a mosoly ajkán.Csak néz,néz a semmibe. Az,akit vár,hamar itt lesz,s nem várta még ennyire. Most egy édes titkot őriz,s elmondja,ha visszajön. Bús királylány könnyezik most,de örömkönny az a könny. Elmondhatja hercegének titkát,mi most benne él. Királylány most álmodozik.Csodaszép jövőt remél. -Szerelmünk már el nem múlhat,a szerelmünk már örök. Édes titkot őriz szívem,s ez örökre összeköt. Együtt töltött éjszakáink úgy ragyognak,mint a fény. Emlékei bennem égnek,lángolnak,mint a remény. Enyém lesz ő mindörökre,ha a titkom kiderül. Olyan boldogságot kaptunk,mi semmibe nem kerül. Hisz ő itt él,szívem alatt.Kis szíve bennem dobog. Olyan apró,olyan kicsi,mégis hatalmas dolog. Ha majd hercegem megtudja,nem megy tőlem többet el. Hisz ő,szerelmünk gyümölcse egy apát is érdemel. Ő,ki egy rész énbelőlem,s belőle is egy darab, Most a miénk,csak a miénk,s ez örökre így marad. Most még bennem él,növekszik.És már most is szeretem. És ha megjön,szereti majd őt az én szép hercegem. Ma még szívem alatt őrzöm boldogságom szent okát, S megsúghatom hercegemnek közös jövőnk zálogát.- Szombat este jött a herceg,éppen úgy,ahogy szokott. Lelke boldog,lelke nyugodt,csak a leány izgatott. Mosolyogva újságolja édes titkát,azt a jót. És a herceg megrémülve,búsan hallgatja a szót. Nem akar ő kötöttséget,harag ül a két szemén. -Neked ez a titok kedves,de ezt nem akarom én. Nem vágyom most változásra,s arra,hogy rabod legyek. Valami most végleg elmúlt,ezért hát most elmegyek. Neked eztán ő lesz társad.Nem hallom majd sóhajod. Nekem sosem lesz rá gondom,ő csupán a te bajod.- Bús királylány nem szólt semmit,nem volt erre már szava. Életében nem volt ettől kegyetlenebb éjszaka. És a herceg elment messze.Oda hol a szél dalol. Ott kóborol nagyon messze.Ott kóborol valahol. Bús királylány álmodozva elhitte a szép mesét. És megtörev,keserűen várja most a gyermekét.
@ 10:02
Bús királylány bús döntése Bús királylány ott áll elhagyatva,szíve alatt árva magzata. Rajta kívül két ember tud róla:hűtlen párja,s hű bizalmasa. Bús királylányt régi jó dadája segíti most,ő a támasza. Ő nyugtatja,vigasztalja lelkét,mikor feltör gyászos panasza. -Hogy lehetett ily kegyetlen hozzám?Ez volt neki csak a szerelem? Rövid rész csak élete könyvében,s nekem volt egy rövid szerepem? Elfelejtette,de én hogy felejtsem?Hogy nyugodjon megszakadt szívem? Ő itthagyott,s átkozozz koloncom szívem alatt oly fájón pihen. Nem kértem őt,s itthagyta emlékül,s szabadulnék tőle szívesen. Hogy szerettem,nagy hiba volt,érzem.S megfizetek most keservesen. Dadus mondd meg,én most mit csináljak?A gyereket hogy szeressem én?- Összeroskadt,szomorún vert szíve,s könny csillogott tengerkék szemén. -Elmúlt benne a tűz és az érzés,ami minket egymáshoz kötött.. Bűnös vágynak virága nő bennem,örök kín és fájdalom között. Úgy vártam,hogy megfoganjon,s mindenemmé váljon. S azért jött,hogy minden álmom gyorsan messzeszálljon. Akartam,hogy részem legyen,azt hogy bennem éljen. S van-e jogom ahhoz,hogy most halálra ítéljem? Hogy őt soha ne szeressem,s halálát kívánjam? Hogy ne akarjam megszülni,s pusztulását várjam? -Némítsd el most bűnös ajkad. Hisz őt egykor te akartad. Szerelmedet elvesztetted, S lányod bűnhődjön helyetted? Te kérted őt,s nem ő téged. Legyen hát ő szép emléked. Ne rosszat,csak jót láss benne. Megölni őt nagy bűn lenne. Gyönyörű, nagy ajándékot adott most a sorsod Gyönyörű, zsép ajándékod szíved alatt hordod. Van,kinek ez csupán átok,csupán tehervállalás. De te tudod, ugye érzed,hogy ez szebb,mint bármi más. Szüksége van rá,hogy szeresd.Törékeny és gyenge még. Te tanítod meg őt élni, hozzád küldte őt az ég. Azért kaptad őt,az angyalt,hogy életed szép legyen. Megkaptad,hogy boldoggá tedd és hogy boldoggá tegyen. Kicsi szíve pont úgy ver most,ahogy tiéd is dobog. Számít rád,hisz téged ismer,s nincs is ennél szebb dolog. Szeresd,őrizd,vezesd útján.Segítsd hogyha kéri azt. Örülj,hogyha ő is boldog,s ha szomorú,nyújts vigaszt. Kis szemében látni fogod azt,hogy téged hogy szeret. S minden áldozat megérte,ha kis ajka rád nevet. Nagy áldozat,mit majd vállalsz,de ő sosem kérte, S mikor majd karodban tartod,egy szót szólsz:megérte! -Bölcs vagy dadus.Igazad van.Áldás ő,nem átok. Boldogságra esélyt én már csak őbenne látok. De meg senki nem tudhatja,titok lesz a gyermekem. Ahogy apját,szívem mélyén őt is úgy kell rejtenem.
@ 10:01
A torony fogja Évek teltek el azóta, tizenhét év messze jár. Bús királylány egy herceget rendületlen visszavár. Tizenhét év múlt azóta,de enyhülést nem hozott. Bús királylány csak egy nevet,csupán egyet átkozott. Népe mit sem tudott arról,akkor mi is lehetett. Nem tudják,hogy bús királylány egyszer nagyon szeretett. Azóta ő folyton zokog,mint kit a bűn súlya nyom. Olyan nagyot vétkezett ő egy tavaszi alkonyon. Bús királylány lelke fájó, oly nagy titkot őriz ő. S nem csak a királylány szíve:egy torony az őriző. Palotának egyik tornya rejt egy lányt,ki nem szabad. Csupán Bús királylány tudja,hogy mit vétett az a rab. A toronynak ajtaján zár,s rácsos minden ablaka. Ide zárta a leánykát.Ide zárta valaha. -Mit rejtenek a toronyban?-fejtegetik a talányt. De csak Bús királylány tudja,ő ismeri azt a lányt. S mikor a nap leáldozik,Bús királylány útra kel. Megy amerre szíve húzza,egész a toronyba fel. Halkan suttog,egyre szólít és hívogat valakit. S előlép egy gyönyörű lány,ki a toronyban lakik. -Ez a napom csodaszép volt,mert ma szabad lehetek. A toronyban éltem eddig,s most ugye elmehetek? Örülök,de kicsit félek,hisz senkit nem ismerek. Nem tudom,hogy hogyan élnek szabadon az emberek. -Liliána,kicsi lányom börtönödből elmehetsz. Mai naptól szabad lehetsz,mától mindent megtehetsz. -Igen anyám,csak még annyit kérlek mesélj el nekem: Miért kellett itt töltenem az eddigi életem? -Anyád egszer nagyon régen meglátott egy herceget. Elhalmozott csókjaival,s azt hazudta,hogy szeret. Én mindenem odaadtam,de ő játszott csak velem… -Édesanyám,ne sírj kérlek!Ilyen rossz a szerelem? -Rosszabb az,mint bárki hinné,de csak akkor érted ezt, Ha majd elhagy,magadra hagy az,akit nagyon szeretsz. Ezért élsz te a toronyban.Itt minden rossz elkerül. Az,hogy itt vagy,örök titok.Én tudom csak egyedül. Szégyelltem azt,hogy szerettem.Téged is szégyelltelek, Hisz te annak vagy a lánya,kit még most is szeretek. Ezért élsz itt,Liliána.Anyád gonosz,szívtelen. -Ne mondj ilyet,édesanyám.Mindig jó voltál velem. -Én jó voltam?Magányosan egy toronyba zártalak. -Sosem voltam én magányos.Társaim a madarak. Megértem,hogy fájt a szíved,s azt gondoltad:már elég. És én minden mosolyommal őt idéztem csak eléd. -Lányom,te még fiatal vagy.Szíved vággyal van tele. Sose engedd,hogy valaki egyszer is játsszon vele. Ne járj úgy,mint anyád egykor,édes kicsi gyermekem. Te maradtál minden kincsem,senkim nincsen már nekem. Odakint nincs,ami megvéd.Itt őriznek a falak. Vigyázz,s egyszer gyere vissza,hogy majd újra lássalak. -Megígérem,visszajövök.Anyám,addig csak nevess. Szíved ne legyen már jégcsap,valakit újra szeress. S Liliána elment akkor,mint ki sosem létezett. Nem tudta,hogy honnan indult,s azt sem hová érkezett. Most kezdődött új élete,még mindenben hitt,remélt. Meg nem érdemelt rabsága aznap végleg véget ért.
@ 09:59
Bús királylány bús magánya Magányos már Bús királylány, Liliána messze jár. Bús királylány a toronyban üldögél és egyre vár. De a lánya nem jön vissza, Bús királylány tudja jól, Magányában keseregve némán ül, egy szót se szól Bús szemében könnyek égnek, arca sorvad, szíve fáj. Keserűen várja vissz, s reménykedik, mert muszáj. Csak a lánya él szívében, s Bús királylány érte él. A toronynak ablakában ül és egyre csak remél. Csak a messzi tájat nézi, csak néz, néz a semmibe. És ha lát egy boldog arcot, zokogni kezd jégszíve. „Merre járhatsz, Liliána? Vajon élsz még gyermekem? Ha még gondolsz bús anyádra, akkor hát üzenj nekem! Gyere haza! Itt a helyed! Hiszen ez az otthonod. Rád vár a trón. Ha visszajössz, megbánni azt nem fogod. Anyád szíve gyászba borul, ha nem látlak, meghalok. És ha majd jössz, őrizzenek utadon az angyalok. Anyád újra olyan bús lett, amilyen volt egykoron. Bús, mint mikor apád elment egy szomorú alkonyon. Megígérted, hogy visszajössz. Megszegted hát a szavad? S miért élnél bús anyáddal, most hogy szíved már szabad? Te már saját utad járod, és most anyád mit tegyen? Boldogságról álmodozva keserű és bús legyen? Vajon milyen életed lett? Rólad semmit nem tudok. Szeretnélek átölelni. És most ezért búsulok. Arcomat a könnyek mossák,szememben a bánat ég. Itt várlak a nagy toronyban,a magányomból már elég.” Így kesereg Bús királylány.Naphosszat sír szüntelen. Nem jut neki boldog óra,csupán kín és gyötrelem. Ablakában üldögélve Liliánát várja ő. Ajka egyszer sem mosolyog,arca folyton szenvedő. Évre év jön,s messze tűnik.Évre év jön,s száll tova. Királylánynak mindörökre a torony lett otthona.
@ 09:57
Liliána csalódása Liliána nem megy vissza, nem tartotta meg szavát. Meglelte már boldogságát, s rajongva karolta át. Elhalmozta csókjaival és minden mást feledett. Minden percben csak rá gondolt. Arra, akit szeretett. És a férfi azt hazudta, hogy szerelmes lett belé. Hazug szeme tűzben égett, úgy fordult a lány felé. S Liliána minden nappal szerelmesebb lett szegény. Érzései, mint a napfény, ragyogtak lelke egén. És kedvese áltatta csak, ígért annyi szépet. Mindent megkapott a lánytól, s mégis félrelépett. A szerelmes Liliána ebből mit se sejtette, Mert a fiú minden jelet gondosan elrejtett. De egy napon kopogtattak, és ott állt egy barna lány. Pocakja nagy. Terhes lehet, négy- öt hónapja talán. -Kit keresel? -kérdi tőle, s kíváncsian nézi őt. -Olyan szép vagy. Mondd szerelmed hogy tarthatott szeretőt? Liliána nem értette a terhes lány szavait. Egyre csak az ajtót nézte, mintha várna valakit. -Mégsem beszélt neked rólam? Nemcsak hazug, gyáva is? Mért hittem, hogy elmondja majd? Amit mond az mind hamis. -Kiről beszélsz? Nem értelek. Mondd, ki hazudott neked? -Tudod te, csak félsz elhinni, hiszen nagyon szereted. De ez most már úgyse számít, hisz ő téged nem szeret. -Hazudsz! De hisz nem ismerlek! Miért hinnék hát neked? - Nézz rám! Itt van ez a gyerek, s apja csakis ő lehet. Feleségül fog hát venni, hiszen mást már nem tehet. Több szeretője van neki. Tudom, hiszen ismerem. S hidd el sosem mennék hozzá, ha nem lenne szégyenem. Te még megmenekülsz tőle. Még időben. Higgy nekem. Nekem vele kell majd élnem, mert itt lesz a gyerekem. De tudom, hogy nagy boldogság nekem itt már nem terem De gyerekem felnevelni egyedül én nem merem. S magamra már szégyent hoztam, családomra nem lehet. Kívánok, hogy tőle távol élj egy boldog életet. Olyat, ami nekem nem lesz. Ami rám vár: szenvedés De családom kényszerít és kár, minden ellenkezés. Én költözöm a helyedre, és te elmégy csendesen. Ajtó nyílik, Lili szalad: -Ki ez a nő, kedvesem? És a férfi nem tagadta azt, amit a nő mesélt, S Liliána elment onnan, boldogságot nem remélt.
@ 09:54