A torony fogja
Évek teltek el azóta, tizenhét év messze jár.
Bús királylány egy herceget rendületlen visszavár.
Tizenhét év múlt azóta,de enyhülést nem hozott.
Bús királylány csak egy nevet,csupán egyet átkozott.
Népe mit sem tudott arról,akkor mi is lehetett.
Nem tudják,hogy bús királylány egyszer nagyon szeretett.
Azóta ő folyton zokog,mint kit a bűn súlya nyom.
Olyan nagyot vétkezett ő egy tavaszi alkonyon.
Bús királylány lelke fájó, oly nagy titkot őriz ő.
S nem csak a királylány szíve:egy torony az őriző.
Palotának egyik tornya rejt egy lányt,ki nem szabad.
Csupán Bús királylány tudja,hogy mit vétett az a rab.
A toronynak ajtaján zár,s rácsos minden ablaka.
Ide zárta a leánykát.Ide zárta valaha.
-Mit rejtenek a toronyban?-fejtegetik a talányt.
De csak Bús királylány tudja,ő ismeri azt a lányt.
S mikor a nap leáldozik,Bús királylány útra kel.
Megy amerre szíve húzza,egész a toronyba fel.
Halkan suttog,egyre szólít és hívogat valakit.
S előlép egy gyönyörű lány,ki a toronyban lakik.
-Ez a napom csodaszép volt,mert ma szabad lehetek.
A toronyban éltem eddig,s most ugye elmehetek?
Örülök,de kicsit félek,hisz senkit nem ismerek.
Nem tudom,hogy hogyan élnek szabadon az emberek.
-Liliána,kicsi lányom börtönödből elmehetsz.
Mai naptól szabad lehetsz,mától mindent megtehetsz.
-Igen anyám,csak még annyit kérlek mesélj el nekem:
Miért kellett itt töltenem az eddigi életem?
-Anyád egszer nagyon régen meglátott egy herceget.
Elhalmozott csókjaival,s azt hazudta,hogy szeret.
Én mindenem odaadtam,de ő játszott csak velem…
-Édesanyám,ne sírj kérlek!Ilyen rossz a szerelem?
-Rosszabb az,mint bárki hinné,de csak akkor érted ezt,
Ha majd elhagy,magadra hagy az,akit nagyon szeretsz.
Ezért élsz te a toronyban.Itt minden rossz elkerül.
Az,hogy itt vagy,örök titok.Én tudom csak egyedül.
Szégyelltem azt,hogy szerettem.Téged is szégyelltelek,
Hisz te annak vagy a lánya,kit még most is szeretek.
Ezért élsz itt,Liliána.Anyád gonosz,szívtelen.
-Ne mondj ilyet,édesanyám.Mindig jó voltál velem.
-Én jó voltam?Magányosan egy toronyba zártalak.
-Sosem voltam én magányos.Társaim a madarak.
Megértem,hogy fájt a szíved,s azt gondoltad:már elég.
És én minden mosolyommal őt idéztem csak eléd.
-Lányom,te még fiatal vagy.Szíved vággyal van tele.
Sose engedd,hogy valaki egyszer is játsszon vele.
Ne járj úgy,mint anyád egykor,édes kicsi gyermekem.
Te maradtál minden kincsem,senkim nincsen már nekem.
Odakint nincs,ami megvéd.Itt őriznek a falak.
Vigyázz,s egyszer gyere vissza,hogy majd újra lássalak.
-Megígérem,visszajövök.Anyám,addig csak nevess.
Szíved ne legyen már jégcsap,valakit újra szeress.
S Liliána elment akkor,mint ki sosem létezett.
Nem tudta,hogy honnan indult,s azt sem hová érkezett.
Most kezdődött új élete,még mindenben hitt,remélt.
Meg nem érdemelt rabsága aznap végleg véget ért.
