Liliána panasza
Szél tombol és ég zeng, zúg a villám.
Pusztít, rombol szívtépő vihar.
Megragad, zúz, marcangolja szívem
És elpusztít jégkarjaival.
Szívszaggató kínok sora üldöz,
S nincs menekvés, nincsen nyugalom.
Téged dícsért egykor még az ének,
Most csak vádol téged a dalom.
Belém hasít egy rég letűnt érzés,
S elpusztít, mint ibolyát a gaz.
Eszembe jut az, mit ekem mondtál,
S nem volt abban semmi sem igaz.
Az az érzés, ami úgy hiányzott
Most csak bút és fájdalmat jelent.
Ez az érzés mérgezi a múltat,
S elpusztítja rútul a jelent.
Most villámok cikáznak a szívben,
Ahol eddig ragyogott a fény.
Szívbe zárva elpusztult szerelmem,
S meghalt vele együtt a remény.
