Rabok
A hercegnő tornya ablakában
Hercegéről álmodozva ül.
Fáradt szeme a láthatárt nézi.
Sóhajtozik rendületlenül.
Zafír szeme vágyakozva csillog,
Rubin ajka csókra éhezik.
Napok, hetek vágyakozva telnek,
De a herceg mégsem érkezik.
A hercegnő lassan belefárad.
Úgy érzi, hogy nincs is már remény.
Arcán néha legördül egy könnycsepp,
Majd meghal a bánatba szegény.
Hívogatja, szólongatja folyton.
-Oh, kedvesem! Meddig várjalak?
S egy nap, mintha édes álmot látna,
Feltűnik egy messzi árnyalak.
A hercegnő repülne is hozzá,
Szaladna ő karjait kitárva,
De nem mehet, rabként tartja fogva
A toronynak kegyetlen vas zárja.
Próbálkozik, hogy nyissa az ajtót,
De ellenáll a makacs kilincs.
S a hercegnő gyönge fehér lábán
Lánc feszül és rozsdás vasbilincs.
Az ablakból nézi meggyötörten
A herceg hogy közelít felé.
Szíve vinné, de ez mit se számít.
Béklyóival nem futhat elé.
És a herceg ott áll a toronynál.
Hercegnőjét hívja szüntelen.
-Nem mehetek!- szól le a tornyból.
-Szabadíts ki innen kedvesem
vágyakozva nézett rá a herceg
s azonnal a toronyba szaladt
ütni kezdte karddal a kilincset.
Erős volt és sebesen haladt.
Lassan nyomja keze a kilincset,
Benyit, szíve szinte megszakad.
Mert a zár már lehullt az ajtóról
Hercegnője még most sem szabad.
Bilincseit nem tudja leszedni,
És a herceg ott marad vele.
Nem mozdul ő többet a toronyból.
Rab lesz ő is, mint a kedvese.
Szíve tartja fogva a toronyban.
Szíve foglya lett ő, néma rab.
Liliána nem mozdulhat innen
S a herceg is végleg itt marad.
