A herceg fájdalma
Bús királylány és a herceg egymás párja lettek.
Boldogságukért azonban még semmit se tettek.
A királylány nem volt boldog,nem tudott szeretni.
Nem érzett ,nem tudott sírni,nem tudott nevetni.
És a herceg belefáradt,már semmit nem érzett.
Emlékei legmélyéből egy nevet idézett.
Mert a herceg megunta már a hasztalan harcot,
Maga elé idézett egy rég feledett arcot.
Talán kicsit meg is bánta,hogy eltaszította,
Ahelyett a régi helyett a búsat választotta.
Az a lány már sírban nyugszik örökkön-örökké.
Elnyelte őt már a halál,vissza nem jön többé.
Bár a herceg nagyon erős,akármit kibírna,
S egy eldobott leány miatt keservesen sírna.
Őt eldobta,kihasználta,s most magányos szíve.
Mindörökre elment tőle legőszintébb híve.
Bús királylányt nem érdekli az a gyilkos bánat,
Amely hercege szívében oly hirtelen támadt.
És a herceg most meghalna,hogyha megtehetné,
Vagy ha azt a régi arcot kicsit feledhetné.
De a szíve mélyén őrzi azt a régi képet,
Amikor a palotába boldog béke lépett.
S bár keresné azt a lányt,de sehol nem találja.
Elrabolta mindörökre kegyetlen halála.
És a herceg bús herceg lett,kinek szíve vérzik.
Űrt érez a szíve helyén,s ezt mások nem érzik.
Tenger könnyét bársony ajka keserűn felissza.
Vár valakit,akit szeret,s aki nem jön vissza.
