Hercegnős és egyéb versek

Liliána panasza

Szél tombol és ég zeng, zúg a villám.

Pusztít, rombol szívtépő vihar.

Megragad, zúz, marcangolja szívem

És elpusztít jégkarjaival.

Szívszaggató kínok sora üldöz,

S nincs menekvés, nincsen nyugalom.

Téged dícsért egykor még az ének,

Most csak vádol téged a dalom.

Belém hasít egy rég letűnt érzés,

S elpusztít, mint ibolyát a gaz.

Eszembe jut az, mit ekem mondtál,

S nem volt abban semmi sem igaz.

Az az érzés, ami úgy hiányzott

Most csak bút és fájdalmat jelent.

Ez az érzés mérgezi a múltat,

S elpusztítja rútul a jelent.

Most villámok cikáznak a szívben,

Ahol eddig ragyogott a fény.

Szívbe zárva elpusztult szerelmem,

S meghalt vele együtt a remény.

Menekülés a toronyba

Liliána elment onnan, és most egyre menekül.

Nem vágyik már semmire, csak hagy legyen egyedül.

Emlékszik, hogy milyen szép volt a toronyban hajdanán.

S azt szeretné, hogy most újra vegye körül a magány.

Egy erdőben kóborolva, megleli új rejtekét.

Romos torony idézi fel régi, kedves lakhelyét.

Régi tornya rejtekeit idézi itt minden.

Eldöntötte, itt fog laki, s nem megy már el innen.

Lakatot rak az ajtóra, lábára bilincset.

Páncél mögé zárja szívét, mint egy drága kincset.

Őt a torony minden rossztól örökre elzárja,

S ha van becsületes herceg, itt majd megtalálja.

Rabok

A hercegnő tornya ablakában

Hercegéről álmodozva ül.

Fáradt szeme a láthatárt nézi.

Sóhajtozik rendületlenül.

Zafír szeme vágyakozva csillog,

Rubin ajka csókra éhezik.

Napok, hetek vágyakozva telnek,

De a herceg mégsem érkezik.

A hercegnő lassan belefárad.

Úgy érzi, hogy nincs is már remény.

Arcán néha legördül egy könnycsepp,

Majd meghal a bánatba szegény.

Hívogatja, szólongatja folyton.

-Oh, kedvesem! Meddig várjalak?

S egy nap, mintha édes álmot látna,

Feltűnik egy messzi árnyalak.

A hercegnő repülne is hozzá,

Szaladna ő karjait kitárva,

De nem mehet, rabként tartja fogva

A toronynak kegyetlen vas zárja.

Próbálkozik, hogy nyissa az ajtót,

De ellenáll a makacs kilincs.

S a hercegnő gyönge fehér lábán

Lánc feszül és rozsdás vasbilincs.

Az ablakból nézi meggyötörten

A herceg hogy közelít felé.

Szíve vinné, de ez mit se számít.

Béklyóival nem futhat elé.

És a herceg ott áll a toronynál.

Hercegnőjét hívja szüntelen.

-Nem mehetek!- szól le a tornyból.

-Szabadíts ki innen kedvesem

vágyakozva nézett rá a herceg

s azonnal a toronyba szaladt

ütni kezdte karddal a kilincset.

Erős volt és sebesen haladt.

Lassan nyomja keze a kilincset,

Benyit, szíve szinte megszakad.

Mert a zár már lehullt az ajtóról

Hercegnője még most sem szabad.

Bilincseit nem tudja leszedni,

És a herceg ott marad vele.

Nem mozdul ő többet a toronyból.

Rab lesz ő is, mint a kedvese.

Szíve tartja fogva a toronyban.

Szíve foglya lett ő, néma rab.

Liliána nem mozdulhat innen

S a herceg is végleg itt marad.

Több, mint egy éve kezdtem el ezeket a verseket blogba lejegyezni. Kezdetben a freebloggal próbálkoztam, de úgy érzem, ennyi idő után kell egy kis változás. Vagy nagy változás. Így jutottam arra az elhatározásra, hogy költözöm. Hogy miért éppen a blog.hu-ra? Mert már vezettem itt blogot (többet is) és előzőleg több helyen is csináltam blogot, hogy megtudjam melyik a leginkább nekem való. Így döntöttem a blog.hu-nál.

A mai nap folyamán le is tudom az átköltöztetést. Nem sok versről van azó, így nem lesz nehéz feladat.

Üdvözlök minden erre tévedőt és mindenkinek szép napot/estét (attól függ éppen mi van:) )